Sokáig néztem, de nem láttam, sokáig hallgattam, de nem hallottam, sokáig érzékeltem, de nem éreztem, elpazaroltam nagyon sok időt és energiát olyan dolgokra, amikről azt hittem fontosak. A boldogságról azt hittem, hogy majd valaki elhozza nekem és megajándékoz vele. Elfelejtettem, hogy akkor is boldog vagyok mikor sikerül egy nehéz feladat, mikor jól vizsgázom, mikor megmászok egy hegyet vagy kifogok egy nagy halat és még sincs szükségem senkire elérni ezt az állapotot. Ma már odáig jutottam, hogy kimerem jelenteni magamról, végtelenségig önző voltam mikor mástól vártam, hogy boldoggá tegyen, mikor a világot hibáztattam, mert ez nem történt meg. Nem szeretek önző lenni én adni szeretnék, mert ha adok azzal kapok is valamit és már nem várok el semmit attól ki mellettem van, lehet Ő barát vagy társ. Én szeretem azt a pillanatot, amikor jól érzem magam egy emberrel, azért mert szeretem őt… és szeretem magamat is azt a valakit, aki mellette vagyok s lehetek. A jövőm állandó mozgásban van, engem követ árnyékként most minden kicsit homályos még nem tudom mi lesz holnap vagy egy hónap múlva azt meg pláne nem mi lesz egy év múlva, egy biztos bármi lesz is boldognak kell lennem, mert az szeretnék lenni, mert erre vágyom a legjobban.
