A szépség a legfurcsább emberi tulajdonságunk, miért talán azért, mert szubjektív, mert nem időtálló, mert összefonódik észrevétlenül a kisugárzással, a vonzalommal. A szépség szubjektív és itt lehet egy szélesebb társadalmi szubjektivitásról beszélni. Mire gondolok most hát arra, hogy Afrika közepén lévő emberek szépségideálja merőben különbözik egy európai ember ideáljától ez elég szélsőséges példa, de igen szemléletes. Másrészről a szépség egyéni szubjektivitástól is függ, kinek ki vagy mi a szép. Tudjátok kinek a pap kinek a papné.
Ráadásul a szépség nem időtálló tulajdonságunk, mert ahogy az idő halad a test elveszti ruganyosságát, egykori fényét, dicsőségét. Emiatt egy nagyon kérdőjeles jellemzőnk nekünk ez, csak a külsőnk határozza meg a létét, hiszen egy átlag idegen ember először kívülről lát minket ez alapján tesz el bennünket magában egy bizonyos helyre. De a szépségre alapozni nem lehet csak a modelleknek és nekik sem sokáig, mert elmúlik.
A szépséget keresztülszövi úton útfélen a kisugárzás és a vonzalom. A kisugárzás az valahogy úgy működik, hogy belép egy személy a látószögünkbe, akit ha észreveszünk, akkor vonzza a tekintetünket és éppen azon gondolkozunk, hogy miért lehet ez, hiszen nem is annyira szép. A vonzalom már akkor fejti ki hatását a szépségre ha már ismerünk valakit, vonzódunk hozzá és szépnek látjuk. Velem még nem fordult elő hogy valakihez vonzódtam volna és ugyanakkor nem láttam volna szépnek.
Ami nekem a szépséget jelenti, az belülről fakad és a szemnek láthatatlan és nagyon oda kell figyelnem, hogy észrevegyem.
