Olyan kétarcú tél volt, hol szakadt a hó és hideg volt és köd és mindent beborított a tél vasfoga, hol kora tavaszi napokat idéző enyhe idő volt, esővel tarkítva. Emiatt hol fagyott, hol engedett nem tudta istenigazából az időjárás hogy mit akar. De gyönyörű volt, ahogy mindent, de szó szerint mindent vastag jégpáncél lepett el.
Ezen a furcsa télen az apa sietett haza a fiával az iskolából, sietett mert érezte a kerékpár remegésén át, hogy a gyerek fázik. Történeteket mesélt a fiának útközben hogy elterelje a figyelmét a hidegről, a fiú azon gondolkozott, hogy miért kell neki így fáznia, hiszen az osztálytársait a szüleik autóval hordják és ők biztos nem fáznak így. A városka főterére értek ahol az út a park mellett T betűt formázva kétfele válik, az apa hátraszólt a fiának: nézd az előttünk haladó autót, hogy csúszik a hátulja miközben kanyarodik. A fiú éppen próbálta megkeresni azt, hogy hol is láthatná ezt, amikor egyszerre csak fájósan a földön találta magát az apja mellett…elcsúsztak ott ahol az autó is csúszkált. Hatalmasat csattanhattak, mert emberek rohantak oda segíteni, de az apuka megelőzte őket és ő segítette talpra a gyermekét. A fiú jobb kézzel fogta a bal könyökét és éppen sírni készült, mert az ijedtség és a fájdalom szorongatta, mikor az első emberek oda értek. Micsoda felelőtlenség ilyen időben kerékpárra ülni gyerekkel, még jó hogy nem lett komolyabb baj, hallatszott az emberek felöl. Az apa nem foglalkozott az utca embereinek szavával ő a fiára figyelt – Jól vagy? Menjünk innen apa – válaszolta a fiú és magában elhatározta, hogy nem fog sírni bármennyire is ott van a torkában az érzés, inkább megfogta édesapja kezét.
Később mikor már messzebb voltak a helytől és közelebb az otthonukhoz a fiú megszólalt: apu ami történt azt ne mondjuk el senkinek. Még anyunak sem? - kérdezte apa a fiát. Rövid hallgatás után – neki se – szólt a válasz, majd még egy csöpp szünet után hozzáfűzte azt is :De ígérd meg nekem! Most a szülő hallgatott sokáig majd megszólalt: Jó megígérem.
