Szeretem nagyon a festészetet, de istenigazából csak két-három művész képeit ismerem hozzávetőlegesen. A többi képet lelkes hozzá nem értő szemével nézem és a magam spártai módján eldöntöm tetszik-e vagy sem. Két művészt szeretek nagyon és az Ő műveiket fel is ismerem az egyik ifjonc korom nagy kedvence Vásárhelyi Győző (Victor Vasarely), aki teljesen elbűvölte gyerekszemem. Mai napig emlékszem mikor Pécsen kirándultunk és a Vasarely Múzeum egyes kiállított művei elől csak egy jól irányzott megígért fagyizással lehetett elcsalogatni. Hatalmas élmények voltak nekem azok a képek, ami a lapból, az egy síkból látszólag kiemelkednek, besüllyednek, forognak. Nem is értettem, hogyan lehet ilyet csinálni aztán rájöttem, hogy én is tudok ilyet készíteni, utánozni és ezek voltak az első olyan alkotásaim, amikor az idő megszűnt létezni számomra és ez annyira jó érzés a mai napig. Jó érzés valamibe, bármibe úgy belemerülni, hogy már nem fontos az idő.
A másik nagy kedvencem Munkácsy Mihály vele úgy ismerkedtem meg, hogy éppen valami hatalmas szerelmi válságba voltam, amikor édesanyám a kezembe adta a kétkötetes életrajzi regényét, amit Dallos Sándor írt, hogy talán önsajnálat helyett ezt olvassam el. Maga a könyv is remek és tetszett nagyon és segített is a válságból kilábalni, de ezen felül felkeltette a kíváncsiságom a festő iránt. A könyvet, mint valami kalauzt használva időrendi sorrendben megkerestem azokat a képeket, amikről olvastam és magával ragadott az a csoda, amit Munkácsy a vászonra varázsolt az őstehetsége megrázó erejéből. A színei, a fényei, az alakjai, a drámai kompozíciós képessége a 19. század legnagyobb festőjévé emelte és Ő közben sosem felejtette el honnan jött, elhivatott volt a végtelenségig. Nem véletlen hogy éppen erről a témáról írok mostanság, hiszen Munkácsy életének három gigantikus főműve A Krisztus a Pilátus előtt, a Kálvária és az Ecce Homo most először mindenki számára látható egy helyen a Magyar Nemzeti Galériában. Akinek van egy félnapja erre a programra annak bátran tanácsolom nézze meg a festményeket mert amit látni fog azt sosem felejti majd el.
